Ahogy a sötétedő utcákon haladtam a város széle felé, rengeteg érzés és gondolat cikázott bennem.
Nyirkos volt a novemberi levegő, hideg és magán hordozta a város bűzét. Megborzongtam, összehúztam magamon sok helyen lyukas kabátom és szaporábban lépkedtem.
Majdnem lebuktam. Figyelnek is ráadásul, tehát sokkal óvatosabbnak kell lennem. Ha én lebukom, az alapjaiban rengeti meg a társaságunkat. Ugyanis akkor a bátyám is elveszti a racionális gondolkodását, ami pedig teljes káoszt váltana ki.
Hosszú út vezetett idáig, hogy két tehetséges, ám egyszerű származású gyermekből a Kegyvesztettek vezetői lettünk.
Corelein-ben születtem immár huszonegy éve, apánk kovácsmester volt, de meghalt, mikor három éves voltam, Leon pedig öt. Édesanyánk egyedül nevelt minket nagy szegénységben. Hét éves koromban nagy változás állt be az életünkbe: Lady Isabell magához vett minket, saját gyermekeiként szeretett, nevelt és tanított. Anyánkkal szinte naponta találkoztunk, és boldognak láttuk őt. Leon szerint azért, mert mi is boldogok voltunk. Aztán úrnőnknek menekülnie kellett Corelein országából, mert felségárulással vádolták. Van, mikor így nevezik a hazafiasságot... Minket is vitt magával Hailey királynő birodalmába, Trenich-be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése