-Mit tud erről az emberről? -lökött elém egy pergamendarabot a férfi. Egy név volt rajta.
-Uram, én erről az emberről semmit sem tudok. A nevével is most találkoztam először.
-Ó, tényleg? Hát akkor gondolom így sem ismerős?- húzta cinikus vigyorra formátlan száját. Jól megtermett, kései ötvenes ember volt, alkoholtól és izzadtságtól bűzlött. Kifejezetten csúnya volt, visszataszító.
Egy szénnel rajzolt képet tartott elém. Az asztalon világító három szál gyertya gyér fényében is jól kivehetők voltak az ifjú szabályos, szép vonásai, magabiztos tekintete.
-Nem. Még életemben nem láttam.- hazudtam szemrebbenés nélkül. Mégsem buktathatom le, hiszen a fivérem. Inkább teszem ki magam az inkvizíció minden gyötrelmének, mint hogy eláruljam őt, vagy bárkit a Kegyvesztettek közül.
-Ne szórakozzon velem, nem érek rá napestig itt bájologni! Ön a rebellis Lady Isabell szolgálatában állt, ugye?
-Igen. A lovásza voltam.
-Tehát nem foglalt el bizalmi pozíciót az asszonyánál?
-Nem, kérem. Én csak ritkán és keveset beszéltem a Lady-vel.
-Értem. Van még valami mondanivalója?
-Nincs, uram. Elmehetek?- kérdeztem, nagy adag reménnyel a hangomban a pozitív választ illetően.
-Menjen! Ezúttal elengedem, de tudja, hogy figyeljük! Bármi gyanúsat tesz vagy mond, elfogjuk, és akkor már nem leszek ilyen kegyelmes: rögtön az inkvizítorok elé küldöm!- kiáltott rám. Összerezzentem. Bólintottam, majd sietős léptekkel távoztam a sötét kis pincehelyiségből. Majd az egész helytartói palotából. A külváros felé vettem az irányt, hogy hírt vigyek fivéremnek, aki a Kegyvesztettek vezetője...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése