Ki legyen az?

Másnap reggelre összehívtunk egy megbeszélést. Hasznos az ilyesmi, főleg amikor kifogyunk az értelmes ötletekből. Ugyanis sem drága bátyámnak, sem nekem nem volt tervem az előttünk álló feladatra: a tagpótlásra.

Az ilyen megbeszélések vagy reggel, vagy vacsoránál zajlanak. Tapasztalatból: ilyenkor a legaktívabb a társaság.

Ami a mostani városunkat illeti: több, mint két hónapja vagyunk itt, eléggé berendezkedtünk már, jó hely. Nem akarok egyhamar továbbállni. Bár valóban jobb itt, mint északon, a főváros körzetében, ahol gyakran hetente kellett költözködnünk.

A helyről nem kellett döntenünk, tehát a tárgy kizárólag az új tag személye volt.

Őszintén reméltem, hogy ha Leon és én is csődöt mondtunk, legalább Vincent előáll valamivel. Hiába, ő a Kegyvesztettek esze.

-Lássunk neki! Ugye mindenki tudja, hogy mit akarunk megvitatni. Kérném az ötleteket!- mondta Leon, majd ő is leült közénk.

Vagy egy percig teljes csend honolt. Úgy látszik, mindenkit mélyen érintett a társunk halála. Az igazat megvallva, engem is, de nem engedhetem meg magamnak az érzékenykedést. Muszály valakinek az ésszerűség és száraz tények talaján maradnia.

Régen megtanultam, hogy senkit nem szabad túl közel engednem magamhoz, mert annál nagyobb lesz a fájdalom, ami a veszteséggel jár. Mert előbb-utóbb mindenkit el kell veszítenie az embernek. Talán így természetes.

Nem sok embert szerettem igazán eddigi életemben. Anyukámat, aki imádott minket, Lady Isabell-t, aki nagyon jó volt hozzánk. Ők nincsenek már velünk. És végül a fivéremet, Leon-t, hozzá pedig az utolsó lélegzetemig, végső erőmig ragaszkodni fogok.

-Vindent, ne mondd, hogy nincs javaslatod!-törte meg a csendet Noah.

-Éppenséggel van.- szólalt meg a mi házi bölcsünk.

-És meg is osztod velünk?- kérdeztem.

-Igen. Nos, a jelöltem egy fiatal pap lenne, Allisburg-ből, John Lesswick atya. Hallott már rólunk, nyitott az újdonságokra, igen nagy tudással rendelkezik és mindennél jobban szereti az Urat.

-Eddig jó.- bólintott Leon- de miért lenne ő a lehető legalkalmasabb?

-Mert démonűző pap.- jelentette ki nyugodtan Vincent.

-Jó. Nagyon jó.- mondta maga elé meredve fivérem. -Melly, meglátogatnád? De várj! Inkább csak érdeklődj utána kissé!

-Rendben. Amit csak lehet, hétvégére kiderítem. Vasárnap, ha minden jól megy, el is mehetnénk hozzá.

-Egyet értek.- motyogta. -Mindenki beleegyezik?

-Igen.- mondtam, szavamat pedig egyöntetű pozitív válasz követte.